Rohampeca

Bolega Gábor
Bolega Gábor
• Történt május 14.-én hirtelen felindulásból elkövetett, szándékos horgászat.
• Helyszín: Czigler-tó Adony ( Dajapusztai - árok)

Na de a viccet félre téve! Szombat reggel nem igazán tudtam aludni, így gyorsan összekaptam magam, a bottokom, a hátizsákom és a vödröm, bringára pattantam és kiugrottam egyet lógatni a fent említett vízre.

Olyan 7 óra tájban meg is érkeztem, „bejelentkeztem”, beszereztem egy kis konzerv csemege kukoricát, majd megálltam kicsit a teraszon vizslatni a vizet. Ki is választottam egy helyet magamnak a tó túloldalán, a következő szempontok alapján: ez egy kis tó nagy halsűrűséggel, akik (feltételeztem) nagyobb rajokban, bandákban vonulnak a tavon az útvonalaikon. Ilyen szellemiségben választottam ki ezt a helyet.

Elgondolásom az volt, ahogy a halak mozognak a tóban, bizonyos pontokon át kell haladniuk, ezért választottam ez a részt. Jobb oldalon van még egy félsziget, amely beszűkíti a tavat, csak a fényképész (jómagam) lányos zavarában lehagyta. Tehát adott 2 szigetem, és egy összeszűkült szakaszom. Valami csak fog akadni!

Gyorsan neki is álltam az etetőanyagnak. Mint oly sok helyen, itt is kukoricán nevelkednek uszonyos barátaink, ezért fél doboz csemegekukoricát öntöttem össze epres Haldorádó Bázis mix-szel.

Amikor bontottam volna ki a konzervet, szembesültem az első nagy hibámmal a roham pecámon. Otthon maradt a konzervnyitó, szikével meg nem a legcélszerűbb fémet vágni, így maradt a horgász legnagyobb fegyvere, a kreativitás a doboz ellen. Fogtam hát egy régebbi, lándzsahegyű, teleszkópos bottartót, kihúztam a betétet belőle és kipajszeroltam a páncélos fedelét.

Probléma elhárítva, kaja bekeverve és amíg pihentettem, nekiálltam a szerelékek összeállításának. Az egyik bot egy Shimano Hyperloop 360 heavy feeder, Shimano Catana 4000 fc orsóval, 18-as Spro Carp Maxx zsinórral (tudom pergető orsó, de masszív szerkezet, precíz, tapadásmentes első fékkel). A másik botom pedig egy Eurostar Master Class 390 medium feeder, spro nyeletőfékes orsóval( már olyan régi, hogy nincs rajta egyéb azonosító). Itt következett be a második nagy hibám, ami pedig az volt, hogy sem forgó, sem pedig csomóvédő gumigyöngy nem volt nálam. Végül ebből állt mind a két boton a végszerelékem: 30g-os bordás kosár, forgókapocs, 15cm 0,08-as fonott előkén 8-as Owner horog.

Eljött hát a nagy pillanat, bevetés van! A 360-ast jobbra, egy laza csuklómozdulattal beejtettem a nádfal elé, a parttól kb. 3 méterre, tőlem 10-12 méterre. Nekiálltam (volna) csalizni a 390-est, de már láttam, hogy vadul rángatózik a spiccem, alig 1 perccel a bedobás után! Gyors bevágás után már a merítőben is a tenyeres kárász, aki 1 szem 8mm-es fokhagymás popup-ot kívánt meg.

A gyors fogáson fellelkesülve újracsaliztam, ment is vissza a nád elé. A gyors közjáték után visszatértem a 390-es botra. Csalinak erre 8mm-es fűszeres Smoke ball került és bevetettem ugyan abba az irányba, csak 10m-rel beljebb. Ezen a részen 120-150cm-re saccolom a vízmélységet. Ekkor egy 15 perces csend következett, amit a 390-es bot tört meg. Gyönyörű kapás után a bevágásnál erős húzást éreztem, el is könyveltem magamban: „Na ez jó lesz!” Egy pár perc után sajnos a hal nyert, ugyanis hevesen megindult a part felé, és a stég lába elnyiszálta a zsinegem. Gyors újraszerelés, de ez sem volt mentes az izgalmaktól. Előkötött horgokat nem tartok magamnál, mindig az adott területen kötöm őket, az adott szükségek szerint és közben jött a másik botra a kapás. Bevágás és kis huza - vona után már merítőben is az első potyka.

Gyakorlatilag a két botom egyszerre alig volt a vízben egészen 10 óráig. Ekkor volt majdnem egy órás szünet, közben cserélgettem a csalikat hátha sikerül kapásra bírni őket. Valami oknál fogva egyszer felnéztem és láttam, hogy igencsak lóg az eső lába. Hamar esőköpeny elő, ami olyan azt elpakol, egy ilyen napnak nem vet véget egy kis plusz víz! Ahogy elkezdett cseperegni, varázsütésre megindultak a halak is. Ahogy Murphi törvénye kimondja, egyszerre mind a kettőn. Egyiket felkaptam, bevágás, semmi…. Gyors váltás, érzem visszarúg, megakadt. Másfél kilós, erőtől duzzadó töves. Eltelik egy óra, pár kapás közben volt, az eső is elállt. Innentől kezdve viszont elkezdtek a gyönyörű elhúzós kapásokból akkora üres bevágások lenni, hogy már majdnem mérges lettem. Hiába csökkentettem/növeltem a hajszálelőke hosszát nem segített, kötöttem hát hosszabb horogelőkét az egyik botra összehasonlításképp. A trükk bevált mert 5 percen belül jelentkezett is egy kis potyka a felkínált 2 szem Techno natúr keménykukoricára.

Viszont már dél környékén járt az idő eléggé, nagyon sok halat is fogtam, de a termetesebbek valahogy nem jöttek. Nekiálltam variálni csali mérettel, ízzel és ezekből a rendelkezésemre álló lehetséges variációkkal. Végül egy szem 12-14 mm epres panírozot lebegő pellet szilikon karikával felkínálva lett a befutó.

A horog, mint a képen is látható, nagyon szépen akadt ezzel a felkínálási móddal is.

Búcsúzóul utoljára jött du. 2 kor a nap legnagyobb hala: egy 3-4 kiló körüli potyka:

Összegezve a történteket: Én a tavat mindenkinek nagyon ajánlanám, igaz nagyon nagy halakat nem fogtam. 7 óra alatt kerek 40 potyka jött 0,8-1,5kg átlagsúllyal de gladiátorként küzdenek ami igazi élményt tud adni. Akik pedig a „nagy vadat” keresik a faliújságon látható, temérdek remek uszonyos biztosan kecsegtetően hat, ha ellátogat erre a vízre. Ragadozó is akad benne úgy harcsa, mint csuka is, amik véleményem szerint ekkora mennyiségű kárászon és kispontyon, már jócskán megnőhettek/meg fognak nőni. A környezet rendkívül kulturált, ahogy a személyzet is nagyon segítőkész és rugalmas. Lehetőség van a félsziget teljes bérlésére, amelyen egy faház is található pavilonnal bográcsozó hellyel stb. stb. Továbbá egy konténerház a tó túlsó végén, amihez egy külön hozzá tartozó stég is jár. Igazából negatívumot egyet tudok írni, mégpedig azt, hogy naposabb időben ernyővel minden féleképpen készülni kell, ugyanis a parton szinte 0 az árnyékos helyek száma. Ez változni fog, mivel körbe van már ültetve facsemetékkel a tó, de hát még hosszú évek mire megnőnek.

Utoljára megtekintett
Fogyasztóbarát webáruház

Pecacenter.hu, ha számít a jó ár! - Horgász Webáruház

Magyarországon sok horgász webáruház van, de kevésnél van ennyi akció, kedvezmény és ekkora elköteleződés a vásárlók felé. Minden nap azon dolgozunk, hogy látogatóink minél több horgász illetve kemping felszerelést és kiegészítőt találjanak webáruházunkban, pontos leírással és elérhetőséggel. A Budapesten és Dunakeszin lakóknak lehetősége van személyes átvételre is, előzetes egyeztetés után.

Oldaltérkép
  • Kezdőlap
  • Termékek
  • Cikkek
  • Versenyek
  • ÁSZF
  • Kapcsolat
  • Bejelentkezés
  • Regisztráció
  • Kapcsolat
    Greksza László
    2120, Dunakeszi, Barátság útja 13.
    info@pecacenter.hu
    06308266927
    Hírlevél
    aluflokk.jpg
    aniversum fishing baits.jpg
    arno.jpg
    bag em.jpg
    balaton baits.jpg
    balzer.jpg
    banax.jpg
    bark.jpg
    benzar.jpg
    big.jpg
    carp academy.jpg
    carp expert.jpg
    carp pro.jpg
    carp system.jpg
    carp zoom.jpg
    carp_academy.jpg
    catgear.jpg
    cormoran.jpg
    cralusso.jpg
    czero fishing team.jpg
    d.a.m.jpg
    daiwa.jpg
    deaky.jpg
    delphin.jpg
    demon.jpg
    dragon.jpg
    drennan.jpg
    eagle claw.jpg
    eiger.jpg
    energofish.jpg
    energoteam.jpg
    esp.jpg
    eurocarp.jpg
    eurostar.jpg
    exner.jpg
    extra carp.jpg
    feedermania.jpg
    fin.jpg
    finn.jpg
    fladen.jpg
    fox.jpg
    foxout.jpg
    gamakatsu.jpg
    guru.jpg
    haldorado.jpg
    hansen.jpg
    hayabusa.jpg
    hester.jpg
    hori-ker.jpg
    imax.jpg
    imperial_baits.jpg
    k-karp.jpg
    kamasaki.jpg
    kenart.jpg
    koos.jpg
    korda.jpg
    kryston.jpg
    l&k.jpg
    lineaeffe.jpg
    loomis and franklin.jpg
    mactronic.jpg
    madcat.jpg
    manyfik.jpg
    marukyu.jpg
    maruto.jpg
    meiho.jpg
    mistral.jpg
    mivardi.jpg
    momoi.jpg
    mustad.jpg
    nevis.jpg
    okuma.jpg
    oreel.jpg
    pallatrax.jpg
    pb_products.jpg
    penn.jpg
    preston.jpg
    prologic.jpg
    rapture.jpg
    rod_hutchinson.jpg
    ronthomson.jpg
    ryobi.jpg
    salmo.jpg
    savage.jpg
    sbs.jpg
    scierra.jpg
    sema.jpg
    shimano.jpg
    silstar.jpg
    sonik.jpg
    spinwal.jpg
    spro.jpg
    steg_product.jpg
    taska.jpg
    tf_gear.jpg
    the_one.jpg
    tica.jpg
    top_mix.jpg
    trabucco.jpg
    van den eynde.jpg
    zadravec.jpg
    Készítette: Sugar 2019 / Fish-Fanatic Kft - Minden jog fentartva! - Email: info.sugarweb@gmail.com