Bárány László

Egyre elterjedtebb válfaja lett a nagy pontyok becserkészésének a bojlis horgászat. 20 éve még kinevettük volna azt, aki azt mondja, hogy egy vékony cérnára kötött és a horog öblébe hurkolt gombócért szó szerint versengenek a halak. Mára azonban teljesen elfogadott tény lett, hogy a hajszálelőkés csali felkínálásnak nincs párja, bármilyen vízről is legyen szó.

Idén először most sikerült pár napot szentelnünk ennek a csodálatos sportnak/hobbynak. Április 29-én hajnalban érkeztünk meg az általunk annyira szeretett horgász tóra. A felvétel alapján sokan titulálják ezt a tavat egy egyszerű intenzív víznek, ahol mondván bárki tud halat fogni. Pedig ez egyáltalán nincs így. Számos buktatója van az itteni horgászatoknak, amikbe már én is bele futottam és még megannyi sporttárs fog az elkövetkező években. A tavon rengetegen horgásznak és ez az állandó nyomás bizony érezhető a halak hozzáállásán is. A kapások nagyon finoman jelentkeznek és szó szerint meg kell dolgozni egy-egy kapás kicsikarásáért, hogy a már rutinos és rafinált halak eszén túl tudjunk járni. Ezen kívül a tóban található nád szigetek, akadók mind-mind a halak javára billenthetik a mérleget, ha felkészületlenül ér minket egy darabosabb példány.

Kiérkezésünket követően sem hallottunk túl jó híreket, ugyanis az elmúlt napok változékony időjárása, a szélsőséges hőmérsékleti értékek és a folyton ingadozó légnyomás bizony eléggé étvágytalanná tette uszonyos barátainkat.

A kapott információkat mérlegelve végül úgy döntöttünk, hogy a tó végében lévő álláson próbálunk szerencsét, ugyanis itt kicsit mélyebb a víz és bizonyos területeken az iszapréteg is jobban ki van fürödve a halak által, így jobb esélyekkel pályázhatunk néhány élmény dús percre.

Izgatottan pakoltunk ki a kocsiból és álltunk neki a tábor felállításának, a felszerelés beélesítésének. Számtalanszor csináltuk már végig mindezt Édesapámmal, de minden alkalommal újra és újra izgulunk és tele vagyunk bizakodással, vágyakozással, hogy a hőn áhított egyedeket néhány kép erejéig partra terelhessük.

Bő 1 órás munkálkodást követően a botok már helyükre is kerültek és vártuk, hogy valami megtörje a csendet.

Az első jelentkezőre viszonylag sokat kellett várni, ugyanis csak kora délután jutottunk el odáig, hogy apró csipogásokkal jelezte valaki odalentről, hogy az általunk felkínált csali elnyerte a tetszését. A hideg víz miatt még nincsenek olyan kirobbanó erőben a halak, úgyhogy pár perc elteltével már a kamerák előtt pózolt őkelme.

Ezen a túrán úgy döntöttünk, hogy nem mérlegeljük a halakat, hanem amilyen gyorsan csak lehet visszaengedjük őket éltető elemükbe, hiszen a pontyok is már javában készülnek az ívásra és nem szerettünk volna még véletlenül sem kárt tenni bennük és az ilyenkor annyira érzékeny hasukban.

A halak védelme mindennél fontosabb ilyenkor ( is ). Féltő gondoskodással engedtük mi is útjára valamennyi minket megtisztelő ellenfelet.

Ezek után sem pörögtek fel igazán úgy az események, ahogy egyéb körülmények között szoktak. Minden apró sikerélményért agyalni kellett, változtatni a taktikán, fürkészni a vizet és olvasni az általa adott jelekből.

Már estefelé járt mikor végre határozott húzásra vághattunk be és kezdetét vette egy igazi erőpróba, a ponty mindent elkövetett, hogy szabadulni tudjon a szúrós falattól. Már a megakasztás pillanatában is érezni lehetett, hogy szebb halat sikerült elcsípni, de csak a matracon vált valójában láthatóvá, hogy mennyire gyönyörű egészséges és ikrától majd kicsattanó bajszos vette fel a neki felkínált bojlit.

Másnap reggelig aztán nyugalmas percek következtek, melyet mi Apa-Fia beszélgetéssel, finom, otthonról pakolt ételek elfogyasztásával és pihenéssel töltöttünk. Az éjszaka igen csak lehűlt a levegő, reggelre 4 fokot mutatott a hőmérő. Kimondottan jól esett a hálózsákba bevackolni magunkat és nem is bántuk annyira, hogy nem kell a botok mellett éjszakáznunk.

Amint kivilágosodott már talpon voltunk és próbáltuk kitalálni, hogy a halak eddig is viszonylag visszafogott étvágyát vajon miképp fogja befolyásolni ez a markáns lehűlés.

Délelőtt sikerült több kisebb méretű amurt fogni, ami bár meglepő volt 7 fokos vízből, de örültünk nekik, hiszen mégiscsak a kapás és a fárasztás az igazi élmény és öröm egy pecás számára.

A déli harangszóval érkezett a következő „fényképes” hal, egy csodaszép tőponty személyében.

Ez után valamicskét javult az idő és ez láthatóan a halak kedvét és étvágyát is javította, hiszen a délután folyamán is sikerült elcsípni párat az amurokból, akik szemlátomást jól érezték magukat a magmixes etetésen és mikor épp nem is ettek, őrizték a területet.

A másik etetésen, amire bojlit és pelletet szórtunk nagyobb mennyiségben egészen eddig csend honolt. Délután 4 óra felé óvatos ejtős kapással adta tudtunkra innen is valaki, hogy ő bizony megérkezett. 10 perces finom fárasztás végén újabb aranyhasú pihegett a hálóban várva a fotózást és a gyors útnak eresztését.

A napot a tógazdával és kedves párjával eltöltött beszélgetéssel, tőlük kapott isteni finom vacsorával és egy kiadós alvással zártuk.

Másnap reggel fájó szívvel vettük tudomásul, hogy elérkeztek az utolsó órák és bizony bele kell húznunk, hogy még pár szép élményt be tudjunk gyűjteni.

Szerencsére ebben a halak is viszonylagos partnerséget mutattak, ugyanis az újra húzást követően pár percen belül újfent vendégünk akadt egy szép pikkelyes képében. Öröm látni az itteni halakon, hogy mennyire egészségesek, mennyire jól tűrik azt a minden napos stresszt, ami éri őket a rengeteg ólom csobbanással és zajongással és a szájuk is egészen szép, köszönhetően Sanyi bácsi szigorának, amivel védi az itteni állományt és a halőr Misi bácsinak, aki betartatja a szabályokat.

Az előző élményt pár percen belül követte a másik, ugyanis az imént halat adó botot még csaliztuk, mikor a másik jelző is megelevenedett. Néhány perces fárasztást követően ez a pontyocska is élvezhette kicsit a sajtó nyilvánosságot, majd kényelmes farkcsapásokkal búcsúzott tőlünk.

Lassan elérkezett a pillanat, amit egyetlen vérbeli horgász sem kedvel annyira, a pakolás. A tábor bontásával kezdünk mindig, hogy a botoknak még legyen esélye búcsúzóul elsülni és megadni nekünk az euforikus érzést, hogy a túrát hallal zárjuk.

Ez a taktika ezúttal is működött ugyanis már szinte minden a helyére került a kocsiban és csak a botok következtek volna, mikor a bal oldali jelző lassú, majd egyre gyorsuló csippanásokkal hívta fel magára a figyelmet. Hamar ott teremtünk és felvettük a kontaktust a gyönyörű amurral. Jó pár kirohanással, burványlással és tarsolyból előhúzott trükkel próbált megviccelni minket, de végül ő is bekerült a tó amur legendáriumába egy fényképpel.

Összességében elégedetten konstatáltuk az elmúlt 3 nap történéseit és bár ezúttal a halak nem voltak olyan intenzív étvágyuknál, csak sikerült pár fényképpel, szép emlékkel és új ismeretséggel zárni a kalandot. 15 db amur és 5 db ponty tette tiszteletét nálunk. Mivel nem mérlegeltünk nem is akarok vaktában számokkal dobálózni. A lényeg, hogy minden általunk megfogott hal visszanyerte szabadságát és boldogan úszott vissza a családjához. Nekünk megmaradtak a fogás okozta élmények és a remény, hogy még egyszer újra összehoz velük minket a sors és talán pár kilóval pocakosabban, talán néhány évvel több rutinnal a hátuk mögött, de ugyanilyen szépen és egészségesen a vendégeink lesznek pár fotó erejéig.