Óriások nyomában Nagyrédén

Bárány László
Bárány László
Kisebb kihagyás után ismételten üdvözlök minden horgásztársat!

Ezúttal egy olyan túráról szeretnék beszámolni Nektek, mely PECACENTERES csapatépítő programként lett megszervezve, azonban olyan eredményeket hozott, amire legmerészebb álmainkban sem gondoltunk volna. A poént lelőni azonban nem szeretném, úgyhogy kezdjünk mindent egészen az elejéről.

Korábbi cikkeimet olvasók már tudhatják, hogy mennyire lelkes híve vagyok a Derekegyházán található bojlis tónak, azonban ezúttal más helyszínre esett a választás.

Barátom és egyben üzlettársam, Laci keresett fel azzal az ötlettel, hogy szervezzünk egy hosszú hétvégét, ami tökéletes lehetőséget fog biztosítani nekünk az üzleti dolgok átbeszélésére, a barátok és csapattagok integrálódására a cégbe és számomra is alkalom adódik az általa kedvelt horgásztó megismerésére.

Ez a vízterület nem más, mint a Nagyrédei Horgásztó.

A túra egyértelmű favoritja

Bojlis körökben talán már nem szorul bemutatásra a víz, azonban pár sorban mégis összegezném a jellemzőit, hátha van még olyan, aki egészen eddig hozzám hasonlóan nem jutott el erre a fantasztikus tóra.

A Nagyrédei Horgásztó Heves megyében, Gyöngyös előtt, Nagyréde községben található. A tározó Budapesttől 60 km-re helyezkedik el, az M3-as autópályán vagy a 3-as országúton, kb. 40 perc alatt megközelíthető. A tó a Mátra lábánál, hegyek, erdők ölelte, érintetlen festői környezetben fekszik, vízét két patak táplálja. Az 1960-as évek elején létesített egykori TSZ víztározó, eredetileg mezőgazdasági célokat szolgált, 2010-től pedig sporthorgász-tóként üzemel. A teljes terület 32 hektár, amelyből a vízfelület 22 hektárt tesz ki. A víz átlagos mélysége 1,4 – 2,2 méter között mozog. A tavat sűrű, benyúló ősnádasok, part menti bedőlt fák, rönkök, illetve változatos, iszapos mederfenék jellemzi.

A tavon a „fogd meg és engedd vissza” (Catch & Release) szemlélet és horgászati módszer alapján a horgászok minden halat kötelesek kíméletesen visszaengedni! A horgászrend kialakításánál a természetes környezet és a háborítatlan élővilág megőrzése volt az elsődleges szempont.

A több mint 50 éves tározóban megtalálható Magyarország összes őshonos halfaja. A halfaunát főként a 10 kg körüli pontyok, amurok jellemzik, de nem ritkák az akár 20 kg-ot is meghaladó példányok. A hosszú évek során több, ritkaságszámba menő, kapitális méretű hal fejlődött ki a tó állományában. Óriási, 50 kg-nál is nagyobb harcsák, gyönyörű süllők és csukák színesítik a tározó zavartalan élővilágát. A rekordlistás méretű fogások a honlapon folyamatosan nyomon követhetőek, azonban jó párat hamarosan itt is láthattok majd.

Mivel ígéretes volt a beharangozó és a neten fellelhető írások is bizakodásra adtak okot, örömmel mondtam igent a felvetésre és lelkesen vártam az indulás napját.

2017. június 14-én, pénteken reggel találkoztunk össze a többiekkel kint a tó partján lévő halőrháznál, ahol a rövid köszöntés és jegyváltás után megkaptuk a 4-es álláshoz tartozó faház kulcsát. Izgatottan gurultunk le a partra elfoglalni rezidenciánkat és szemügyre venni a csodás környezetben elterülő tavat.

A túra egyértelmű favoritja

Gyors kipakolást követően mindenki tudta a dolgát, hogy hamar a helyükre kerülhessenek a végszerelékek, a tábori körülmények is elérjék komfortos szintjüket és már valóban csak a szenvedélyünknek kelljen hódolni.

A dolgok vezénylésében, a bójázásban és a kiválasztott helyek megismerésében elévülhetetlen szerepet játszott Laci barátom.

A túra egyértelmű favoritja

Miután minden bója a helyére került és megtörtént az alapozó etetés bejuttatása is a csónakból, a felcsalizott horgok behordására került a sor, melyet már etetőhajó segítségével oldottunk meg a minél kisebb zaj keltése érdekében.

A túra egyértelmű favoritja

A túra egyértelmű favoritja

Az utolsó bot beállítását követően berendeztük a szállásunkat, kitöltöttük az üdvözlő italt és leültünk korábbi horgászatokból származó élménybeszámolókkal múlatni az időt.

Talán a halak is tudták ki közülünk a tóval kapcsolatban a legszakavatottabb a társaságból, ezért Laci bal oldali botján kisvártatva jelentkezett is az első bajszos.

Óvatos kapással adta tudtunkra, hogy a megközelítőleg 160 méteren lerakott csali felkeltette az érdeklődését.

A túra egyértelmű favoritja

Türelmes fárasztásának és a jó akadásnak köszönhetően, pár percen belül a bölcsőben pihent túránk első pikkelyese, egy hibátlan tőponty személyében.

A túra egyértelmű favoritja

Visszaengedése után elégedetten konstatáltuk, hogy a kidolgozott taktika működni látszik és tenyerünket dörzsölve vártuk a folytatást.

Behúzódtunk az állásunkon található pavilon alá és folytattuk a korábban megkezdett eszmecserét és ötletelést a cég további fejlesztését illetően.

Nagyon jó hangulatban és megértésben telt az idő, sok hasznos ötlet és innovatív gondolat látott napvilágot, amiből jövőre már Ti is fogtok tudni profitálni.

A túra egyértelmű favoritja

Már kora délután volt, mikor az én egyik botomon is megelevenedett a jelző és az előzőhöz hasonló, maszatolós kapással ugyan, de pergett le a zsinór az orsómról.

Azonnali kontaktus felvételt követően sikerült szépen a parthoz kormányozni meglepett uszonyos barátunkat és hagyta is magát első kísérletre megszákolni.

Nem volt ugyan óriás, de örültem neki nagyon, hiszen egy számomra ismeretlen vízből sikerült kapásra ingerelni.

A túra egyértelmű favoritja

Jó érzés volt visszaadni a szabadságát ennek a példánynak is, tudva azt, hogy itt mennyire óvják a halakat és jó esélyei vannak komoly súlyt és öreg kort elérni.

Rövidesen nekiláttunk a vacsora elkészítésének. Isteni finom kolbászkákat ettünk sütve és finom bort, sört ittunk mellé vitaindító gyanánt, hogy az ezt követő beszélgetés még jobb hangulatú lehessen.

A túra egyértelmű favoritja

Vacsorát követően hosszasan meséltük a vicceket, egymást követték a jobbnál-jobb sztorik és gyorsan telt az idő. Mikor mindenki elálmosodott, úgy döntöttünk, hogy bandát bontunk és lepihenünk, hogy másnap újult erővel tudjunk nekilátni a nagy halak becserkészésének és abban is bíztunk, hogy az éj csendje alatt beérik a kialakított etetésünk és még aktívabb óráknak leszünk részesei.

Már kényelmesen bevackolta magát mindenki a hálózsákjába, mikor Laci apukájánál is jelentkezett az első érdeklődő. A semmiből üvöltött fel a vevő egység, izgatottan pattan ismét fel mindenki.

Sikeres akasztást követően fejlámpa fényénél lett kifárasztva a szép tőponty, aki ezzel méltóképpen tette fel a koronát az első nap eseményeire.

A túra egyértelmű favoritja

Fotózás és fertőtlenítés után ő is visszatérhetett éltető elemébe és mi is a szállásunk nyújtotta kényelembe.

Reggelig más említésre méltó dolog nem történt, így aztán kipihenten és vidáman ébredhetett mindenki, hogy aztán egy közös kávé mellett kidolgozásra kerüljön az adott napi stratégia és programterv.

9 óra körül járhatott az idő, amikor bal oldali botomon ejtős kapással adta tudtunkra valaki a távolból, hogy a felkínált bojli elnyerte a tetszését.

Nem ütköztem nagy ellenállásba a bot kézbe vételét követően, de méretéhez képest igyekezett minden trükköt bevetni, hogy szabadulni tudjon a szúrós falattól. A hibátlan akadásnak köszönhetően azonban nem kerülhette el ő sem a sajtónyilvánosság előtti szereplést és a fotózkodási procedúrát.

A túra egyértelmű favoritja

Szabadon eresztését követően kis etetőhajónkkal visszajuttattuk a csalit a bója mellé és köszöntöttük az idő közben megérkezett újabb társunkat, Petit.

Elmeséltük Neki az eddigi történéseket és vártuk, hogy az ő jelenléte hátha kabalaként fog hatni és a halak is produkálják magukat kicsit, ugyanis már többször volt rá példa, hogy Peti fohászkodásainak hatására kimásztunk a slamasztikából.

Az élet ezúttal is igazolta a dolgokat, ugyanis hamarosan Lacinál is megérkezett az újabb jelentkező.

Erőteljes kapást követően, az intenzitása nem csappant, ugyanolyan erővel tört előre és kérte folyamatosan a zsinórt az orsóról. Olyannyira vadnak tűnt, hogy Laci jobbnak látta, ha Petivel bemennek a hal elé csónakkal és úgy próbálják szákba terelni. A gondolatot gyors tett követte és bő negyed óra elteltével már hallal a hálóban tértek vissza a fiúk a bázisra.

A túra egyértelmű favoritja

Fotózást és szabadon engedést követően újabb taktikai megbeszélést tartottunk, amit hihetetlen tűzijáték szakított félbe. Három botunk egymást követve sült el, így aztán lehetőségünk adódott megörökíteni még egy tripla fárasztást is.

A túra egyértelmű favoritja

Sikerült is mindhárom egyedet matracra fektetni és megcsodálni őket a lebukni készülő nap fényénél.

Újbóli behordást követően megtörtént az estére szánt etetőanyag bejuttatása is a bóják mellé és dolgunkat elvégezve nekiláttunk a vacsoránknak. Pár falatot ehettem, amikor jobb oldali botomon elementáris erejű kapás jelentkezett és a bevágásom gyakorlatilag csak a bot megemelése lett, ugyanis olyan súlyt és erőt kaptam a másik oldalról viszonzásul, amire nem számítottam.

Azonnal csónakba ugrottunk Petivel és elindultunk a titokzatos ellenfél után. Kérlelhetetlenül lopta a zsinórt az orsóról és sajnos az is jól látható volt, hogy megtekerte magát a kíméleti zónát kijelölő cölöpökön.

Szerencsére Peti nagyon kreatív volt, merítőnk szárából kihúzta a fejet és a nyéllel segített kiszabadítani az elakadt zsinórt. Ez után tudtuk folytatni tovább a fárasztást, mely gyakorlatilag ekkor kezdődött el igazán.

Derékból sikerült elemelni ellenfelemet a fenékről és a dobra ráfogva gyakorlatilag ő irányított, mint a pillét úgy forgatta velünk a csónakot és bizony jó párszor bejártuk a tavat minden irányból, mire valamelyest is csökkenni kezdett az ereje.

Már vagy 30-40 perce csónakáztunk vele mikor először megjelent a felszínen pár méretes buborék. Azonnal tudtam, hogy harcsa lesz a tettes. Innentől kezdve még agresszívabb fárasztási stílusra váltottam, hogy ne tudjon újra akadót fogni és lefeküdni sem a talajra. Azt azért el kell mondjam, hogy a bojlis bot, a 30-as monofil zsinór és a 8-as méretű horog nem ilyen strapára van kitalálva, úgyhogy időnként komoly aggályaink voltak Petivel, hogy mikor fog valami gyenge láncszemnek bizonyulni.

Fortuna azonban a kegyeibe fogadott és minden bírta, ennek köszönhetően hamarosan meg is jelent az óriás a víz tetején, csónakunk mellett.

Szabályosan a szájának sarkában ült az aprócska horog, mely alatt még ott fityegett az aprócska 16 mm-es bojli, ami így összességében vicces látványt nyújtott. Azonban nem volt sok időnk ezen csodálkozni ugyanis itt volt az ideje, hogy behúzzuk őt a csónakba. Bojlis kezek számára elég gyakorlatlan mozdulatsor volt ez, de végül csak sikerült átbillenteni a csónak peremén és örömittasan, fülig érő szájjal indultunk vele vissza a táborunkhoz.

Hamar összesereglett mindenki a nagy fogást látván és jól is fogott a sok segítő kéz, hogy a hatalmas állatot biztonsággal tudjuk a bölcsőbe fektetni, fotózni, mérni és szabadon engedni.

A túra egyértelmű favoritja

A túra egyértelmű favoritja

A túra egyértelmű favoritja

Örömöm leírhatatlan volt, hiszen brutális fárasztás végén, óriási szerencsének és társaim segítségének köszönhetően életem halát tarthattam a kezemben. A maga 169 cm-es hosszával és 30 kg-os tömegével igazi sportélményt nyújtott.

A kíméletes bánásmód, a sok puszi és a szabadon engedés természetesen neki is járt.

A túra egyértelmű favoritja

A túra egyértelmű favoritja

A túra egyértelmű favoritja

Elégedetten szemléltük, amint farkával búcsút intett és visszatért éltető elemébe, hogy egyszer majd másnak is okozhasson ilyen eufórikus pillanatokat.

A túra egyértelmű favoritja

Remegő kezekkel és térdekkel kászálódtam ki a tóból és kezdtem neki az újbóli csalizásnak.

Miután csalim visszakerült a bója mellé, koccintottunk egyet közösen a nagy fogásra és megköszöntem mindenkinek a sok segítséget, ami nélkül nem zárulhatott volna sikerrel ez a küzdelem.

Ezután Laci percei következtek, ugyanis először a bal oldali botján jelentkezett be egy szép tőponty, majd a jobb oldali boton lévő golyók is gazdára találtak egy hibátlan tükrös személyében.

A túra egyértelmű favoritja

A túra egyértelmű favoritja

Az éjszaka csendesen telt, bár megvallom őszintén, hogy alig bírtam álomra hajtani a fejemet, folyton a harcsa fárasztásának izgalmas pillanatai kavarogtak a fejemben.

Másnap még sikerült pár pontytól kicsikarni kapást, amik élvezetesebbé tették az egyébként olyan nehéz pakolást és búcsúzkodást a víztől.

A túra egyértelmű favoritja

A túra egyértelmű favoritja

A túra egyértelmű favoritja

Összességében fantasztikusan sikerült 3 napot zártunk, ahol a vidámságé volt a főszerep. A sok nevetésnek, a nagy fogásoknak és a közös gondolkodásnak köszönhetően rengeteg olyan újítás lett papírra vetve, melyeknek a megvalósításán már el is kezdtünk azóta dolgozni és hamarosan veletek is tudatni fogjuk micsoda szolgáltatásokkal és innovatív ötlettel rukkol elő a PECACENTER, mindamellett, hogy töretlen lelkesedéssel forgalmazzuk tovább, egyedülállóan alacsony árakon termékeinket a webáruházban.

A megannyi kapitális, kiváló kondícióban lévő példány, a festői környezet és a tó különleges adottságai, nem hétköznapi, számunkra megfizethetetlen értéket képviselő élményekkel ajándékoztak meg minket. Köszönjük, Nagyréde! Ide még biztosan visszatérünk!

A túra egyértelmű favoritja

Hasonlóan élmény dús horgászatokat és fanatikus barátokat kívánok mindenkinek!

Horgászbaráti üdvözlettel: Bárány László

Utoljára megtekintett
Fogyasztóbarát webáruház

Pecacenter.hu, ha számít a jó ár! - Horgász Webáruház

Magyarországon sok horgász webáruház van, de kevésnél van ennyi akció, kedvezmény és ekkora elköteleződés a vásárlók felé. Minden nap azon dolgozunk, hogy látogatóink minél több horgász illetve kemping felszerelést és kiegészítőt találjanak webáruházunkban, pontos leírással és elérhetőséggel. A Budapesten és Dunakeszin lakóknak lehetősége van személyes átvételre is, előzetes egyeztetés után.

Oldaltérkép
  • Kezdőlap
  • Termékek
  • Cikkek
  • Versenyek
  • ÁSZF
  • Kapcsolat
  • Bejelentkezés
  • Regisztráció
  • Kapcsolat
    Greksza László
    2120, Dunakeszi, Barátság útja 13.
    info@pecacenter.hu
    06308266927
    Hírlevél
    aluflokk.jpg
    aniversum fishing baits.jpg
    arno.jpg
    bag em.jpg
    balaton baits.jpg
    balzer.jpg
    banax.jpg
    bark.jpg
    benzar.jpg
    big.jpg
    carp academy.jpg
    carp expert.jpg
    carp pro.jpg
    carp system.jpg
    carp zoom.jpg
    carp_academy.jpg
    catgear.jpg
    cormoran.jpg
    cralusso.jpg
    czero fishing team.jpg
    d.a.m.jpg
    daiwa.jpg
    deaky.jpg
    delphin.jpg
    demon.jpg
    dragon.jpg
    drennan.jpg
    eagle claw.jpg
    eiger.jpg
    energofish.jpg
    energoteam.jpg
    esp.jpg
    eurocarp.jpg
    eurostar.jpg
    exner.jpg
    extra carp.jpg
    feedermania.jpg
    fin.jpg
    finn.jpg
    fladen.jpg
    fox.jpg
    foxout.jpg
    gamakatsu.jpg
    guru.jpg
    haldorado.jpg
    hansen.jpg
    hayabusa.jpg
    hester.jpg
    hori-ker.jpg
    imax.jpg
    imperial_baits.jpg
    k-karp.jpg
    kamasaki.jpg
    kenart.jpg
    koos.jpg
    korda.jpg
    kryston.jpg
    l&k.jpg
    lineaeffe.jpg
    loomis and franklin.jpg
    mactronic.jpg
    madcat.jpg
    manyfik.jpg
    marukyu.jpg
    maruto.jpg
    meiho.jpg
    mistral.jpg
    mivardi.jpg
    momoi.jpg
    mustad.jpg
    nevis.jpg
    okuma.jpg
    oreel.jpg
    pallatrax.jpg
    pb_products.jpg
    penn.jpg
    preston.jpg
    prologic.jpg
    rapture.jpg
    rod_hutchinson.jpg
    ronthomson.jpg
    ryobi.jpg
    salmo.jpg
    savage.jpg
    sbs.jpg
    scierra.jpg
    sema.jpg
    shimano.jpg
    silstar.jpg
    sonik.jpg
    spinwal.jpg
    spro.jpg
    steg_product.jpg
    taska.jpg
    tf_gear.jpg
    the_one.jpg
    tica.jpg
    top_mix.jpg
    trabucco.jpg
    van den eynde.jpg
    zadravec.jpg
    Készítette: Sugar 2019 / Fish-Fanatic Kft - Minden jog fentartva! - Email: info.sugarweb@gmail.com