Apa-fia peca Nagyrédén

Greksza László
Greksza László
Régóta agyaltam rajta, hogy megpróbálom bevezetni édesapám a „bojlis”, de legfőbbképpen a sporthorgászat szépségeibe. Az utóbbi időben már tényleg csak szigorúan a halászlébe való halat viszi haza, de igazi, többnapos, nagyhalas horgászaton még nem volt velem. Április közepén felhívtam, és a meglepődés után jött a válasz, mehetünk.

Adott volt a feladat, találni egy olyan helyet, amiben szép számmal vannak nagytestű pontyok és amúrok, esetleg lehet faházat bérelni, áramot vételezni, rendelkezik kulturált vizesblokkal. A szabadságom a pünkösdi hétvégére sikerült időzítenem, de sajnálattal kellett tudomásul vennem, hogy előtte egy hónappal már lekéstem a helyfoglalásról, a legtöbb tavon már nem volt szabad hely. Természetesen nem hagyhattam ki a lehetőségek közül az egyik kedvenc tavam, a nagyrédei víztározót sem, ahol hatalmas szerencsém volt, pont hívásom napján mondták vissza az 1-es hely foglalását. Bár a terveim szerint szerda délutántól mentünk volna hétfő délutánig, de a helyet csak péntek reggeltől lehetett elfoglalni.

Pár szóban, hogy mit is érdemes tudni a tározóról. 1960-ban létesítették, elsődlegesen mezőgazdasági célokból, csak 2010 óta üzemel sporthorgásztóként. Területe 22 hektár, vízmélysége 1,4-2,2 méter között változik, a mederfenék változatos, de javarészt iszapos. A már 6 éve tartó tudatos halgazdálkodásnak, és az új üzemeltető odaadásának köszönhetően mostanra igazi „bojlis” vízzé nőtte ki magát, jelentős a nagytestű halak száma, ragadozó állománya is egyre híresebb. Jelenlegi tórekord pontyból 19,80kg, míg harcsából 29,30kg.

Az összesen 17 helyből 4-nél faház található, amiben 2 ágy és áramvételi lehetőség áll rendelkezésre. Minden helyhez fedett beülő tartozik, amit mindenki térítésmentesen vehet igénybe.

Hatalmas víz, gyönyörű környezet

Az előző napokban sűrűn nézegettem az előrejelzéseket, és sajnos meglehetősen rossz képet festett a hétvégéről. Őszinte leszek, a rossz idő és az ívás miatt nem sok esélyt láttam arra, hogy nagy halat tudok „fogatni” apuval.

Péntek reggel, vagyis inkább hajnalban, az ilyenkor szokott módon ébresztő nélkül kipattantam az ágyból, a bepakolás után 8kor már úton voltam. Fél 10 körül érkeztem meg, időben, a helyet 10től lehetett elfoglalni. Eredetileg sátorral terveztünk, de az előrejelzés jeges esőt jósolt, nem akartam megkockáztatni a sátor épségét, így faházat béreltem.

A halőrház felöli oldalon be lehet állni kocsival egészen az állásokig, és az autó a horgászat ideje alatt ott is maradhat. (A többi állásra csak a ki/bepakolás idejére lehet beparkolni). Gyors kipakolás után már fel is került a motor és a radartartó a csónakra, elindultam feltérképezni az előttem lévő vízterületet. Miután az 1-es helyet bal oldalról kb. 170 méteren nádas szegélyezi, így először azon a részen keresgéltem, a legalacsonyabb fordulatszámon, ezzel is igyekeztem minél kisebb zajt csapni. A radar képernyője 1,3-1,4 métert mutatott, egyenletesen, iszapos meder, sehol egy törés. A bójám segítségével próbáltam keményebb helyet kitapogatni, de sajnos nem jártam sikerrel. A tó közepén fa oszlopok jelzik a szektorok és a kíméleti szakasz határát, tavaly a 14-es állásról odáig kellett behúzni. A képernyőn itt 1,8m körüli mélységet láttam, szintén iszappal az alján. Viszont ami bíztató volt, hogy rengeteg halat, köztük szép számmal nagy testű egyedeket mutatott a radar. Az egyik bójám ide került, míg a másikat apunak is elérhető, 100-110 méteres dobótávolságba helyeztem el.

A magyarországi forgalomba hozatal óta teljes elégedettséggel használom a Masterbaits termékeit, így ezen a túrán sem volt kérdés, hogy mivel fogok etetni és csalizni. A Fish31, Robin Red és a már tavaly jól bevált Liver bojlik mellé tigrismogyorós magmix-szel etettem. Reménykedtem benne, hogy a kukoricát, búzát és kendert tartalmazó keverék segít az apróbb halakkal „kifürdetni” az iszapot.

Csalizásnál nem volt kérdés, hogy lebegtetni kell, így mindhárom szerelékemet hóemberként kínáltam fel. A benti etetésre 20mm-es süllyedő és egy 16mm-es pop-up került, Robin-Red ízesítésben. Erről a csaliról már előző cikkemben is írtam, nem hagyom otthon soha. 2 bottal a nádfalat, dobva próbáltam meg vallatni, Liver+Liver pop-up, illetve Fish31+Fish Garlic pop-up kombinációkkal.

Mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy a Fish 31 bojli nagyon eredményesen helyettesíti a halibut pelletet mind az etetésre szánt,mind a hajszálelőkére fűzött csalik esetében.A több mint 40%-os halliszt,a lazacolaj, és egyéb prémium minőségű összetevők nagyon attraktívan dolgoznak a víz alatt, több nagytestű pontyot és tokot sikerült már horogra csalnom vele.

Miután minden a helyére került, lefeküdtem egy picit pihenni, mert valószínűleg a sűrűn váltakozó frontok miatt iszonyatos fejfájásom lett. Délután 5 körül jelzett először a távvevőm, a behúzott szerelékemet találta meg a hal.

Masterbaits Robin-red + Pop-up – 11kg

Mérlegelés és fotózás után már úszott is vissza a mélybe. Érdekességként megemlíteném, hogy a hal úszóján lévő sérülések is jól mutatták, hogy ívnak a pontyok. (Biztos ami biztos, szóltam a tógazdának, aki elmondta, hogy ívás közben a nádasban szerzik a sérülést, de azok gyorsan begyógyulnak).

Eközben apu is megérkezett, a 3,5 órás utazás után fél óra alatt neki is a helyére került a felszerelése. Ő két bottal horgászott, az egyiket behúztuk a belső bójáig, míg a másikkal a külső, külön neki etetett részre dobott.

Sötétedésig egy igazán jó kapásunk volt, apunak a 3,5 librás botot enyhe túlzással karikába hajlította. Sajnos valószínűleg nád, vagy valamilyen víz alatti akadó elvágta a zsinórt a parttól pár méterre, így nem tudtuk partra segíteni. Fél 10 előtt egy kicsivel elfüstölt a Fish31+Fish Garlic párosítás, egy roppant jól küzdő 7kg-os ponty kívánta meg a csalimat. A nádfal közelsége sok esetben kecsegtetett menekülési útvonallal a bajszosoknak, így nem egy esetben szélsebesen beúsztak a sűrűjébe. Ilyenkor azonnal csónakba pattantunk, és mentünk a hal után. Mondanom sem kell, hogy ez éjszaka, nem egyszer egyedül, a nádas közepén, nem volt egyszerű feladat.

Masterbaits Fish31 + Fish Garlic Pop-up – 7kg

A következő hal ugyancsak a fentebb említett párosításra csábult el, hajnali fél 3kor. A 11kg-os, gyönyörű ponty nagyon jól küzdött, és bár a dobós botra érkezett, a rövid távolság ellenére sokáig tartott a fárasztás.

Éjszakai vendég – 11kg

Reggelig sikerült még több 5-6kg körüli halat fognunk, de a nagyobbak elkerültek bennünket. A mozgalmas éjszaka után én viszonylag későn keltem, 8 óra körül sikerült kimásznom a hálózsákból. A reggeli forró kávé igazán jól esett. Már éppen az etetésre szánt csalikat készítettem össze, amikor az egyik bot elfüstölt. Apu bevágott, majd nyugtáztuk, hogy valószínűleg jó hal akadt horogra.

Új egyéni rekord – 9kg

Én személy szerint nagyon örültem neki, mert bár nem a manapság kapitálisnak mondott méret, de egy egyesületi „ruhacsipeszes” horgásznak új rekordot jelentett.

Szombat délután erős hidegfront érte el a területet, esővel, és viharos ÉNY-i széllel. A kapásokat mintha elvágták volna. Próbálkoztunk kisebb csalival, inkább édesebb jellegű bojlival, jobban meglebegtetve, kisebb horoggal, koncentrált PVA-s etetéssel, sehogy sem tudtunk kapást kicsikarni.

Utolsó fárasztás

És az eredménye

Őszinte leszek, eddig nem igazán hittem a „Szél erre meg arra fújja a halakat” teóriában, de a tények most ezt engedték feltételezni. A szél állandósulása után ugyanis a tőlem jobbra lévő szomszédok, majd az utolsó nap az utánuk lévő sporik kezdték el szedegetni a testesebb pontyokat, míg nekünk némák maradtak a jelzők

Utolsó este még egy jót beszélgettünk a mellettünk lévőkkel, előkerültek a régi horgász történetek, de sajnos halat már nem sikerült fognom, ugyanis az éjszaka fél 4 körül érkező kapás félúton leakadt.

Reggel, amikor a bójákért mentem be, kíváncsiságból újra megradaroztam a teljes szektort. Ahol az első nap nagy halsűrűséget mutatott, és ahonnan a halakat is fogtuk, teljesen üres volt, sehol nem jelzett a kijelző. A vízszint közel 2 centimétert emelkedett, a hőmérséklete visszaesett 15 fokra. Érdekes adatok, remélem ezeket a tapasztalatokat is fel tudom majd használni az ezt követő horgászataim során.

Összességében elégedetten pakoltam össze, bár nem fogtunk nagyon-nagyot, és sokat sem, de az ívás és időjárási viszontagságok ellenére egy izgalmas pecán voltunk túl, és ami számomra a legfontosabb, hosszú idő után újra az apámmal horgászhattam.

Utoljára megtekintett
Fogyasztóbarát webáruház

Pecacenter.hu, ha számít a jó ár! - Horgász Webáruház

Magyarországon sok horgász webáruház van, de kevésnél van ennyi akció, kedvezmény és ekkora elköteleződés a vásárlók felé. Minden nap azon dolgozunk, hogy látogatóink minél több horgász illetve kemping felszerelést és kiegészítőt találjanak webáruházunkban, pontos leírással és elérhetőséggel. A Budapesten és Dunakeszin lakóknak lehetősége van személyes átvételre is, előzetes egyeztetés után.

Oldaltérkép
  • Kezdőlap
  • Termékek
  • Cikkek
  • Versenyek
  • ÁSZF
  • Kapcsolat
  • Bejelentkezés
  • Regisztráció
  • Kapcsolat
    Greksza László
    2120, Dunakeszi, Barátság útja 13.
    info@pecacenter.hu
    06308266927
    Hírlevél
    aluflokk.jpg
    aniversum fishing baits.jpg
    arno.jpg
    bag em.jpg
    balaton baits.jpg
    balzer.jpg
    banax.jpg
    bark.jpg
    benzar.jpg
    big.jpg
    carp academy.jpg
    carp expert.jpg
    carp pro.jpg
    carp system.jpg
    carp zoom.jpg
    carp_academy.jpg
    catgear.jpg
    cormoran.jpg
    cralusso.jpg
    czero fishing team.jpg
    d.a.m.jpg
    daiwa.jpg
    deaky.jpg
    delphin.jpg
    demon.jpg
    dragon.jpg
    drennan.jpg
    eagle claw.jpg
    eiger.jpg
    energofish.jpg
    energoteam.jpg
    esp.jpg
    eurocarp.jpg
    eurostar.jpg
    exner.jpg
    extra carp.jpg
    feedermania.jpg
    fin.jpg
    finn.jpg
    fladen.jpg
    fox.jpg
    foxout.jpg
    gamakatsu.jpg
    guru.jpg
    haldorado.jpg
    hansen.jpg
    hayabusa.jpg
    hester.jpg
    hori-ker.jpg
    imax.jpg
    imperial_baits.jpg
    k-karp.jpg
    kamasaki.jpg
    kenart.jpg
    koos.jpg
    korda.jpg
    kryston.jpg
    l&k.jpg
    lineaeffe.jpg
    loomis and franklin.jpg
    mactronic.jpg
    madcat.jpg
    manyfik.jpg
    marukyu.jpg
    maruto.jpg
    meiho.jpg
    mistral.jpg
    mivardi.jpg
    momoi.jpg
    mustad.jpg
    nevis.jpg
    okuma.jpg
    oreel.jpg
    pallatrax.jpg
    pb_products.jpg
    penn.jpg
    preston.jpg
    prologic.jpg
    rapture.jpg
    rod_hutchinson.jpg
    ronthomson.jpg
    ryobi.jpg
    salmo.jpg
    savage.jpg
    sbs.jpg
    scierra.jpg
    sema.jpg
    shimano.jpg
    silstar.jpg
    sonik.jpg
    spinwal.jpg
    spro.jpg
    steg_product.jpg
    taska.jpg
    tf_gear.jpg
    the_one.jpg
    tica.jpg
    top_mix.jpg
    trabucco.jpg
    van den eynde.jpg
    zadravec.jpg
    Készítette: Sugar 2019 / Fish-Fanatic Kft - Minden jog fentartva! - Email: info.sugarweb@gmail.com