"Nem kell annak csak egy pillanat"

Székely István
Székely István
Sokan, sokféleképpen leírták már, mit is jelent a horgászat egy igazi fanatikus számára. Vannak akiket a természet közelsége, a csend, a versenyzés, a zsákmány utáni ősi ösztön és még sorolhatnám csábít ki, akár extrém időjárási körülmények között is a vízpartra. De egy valami minden horgász szívverését felgyorsítja, az adrenalin szintjét megemeli. Vannak akik türelmesebbek, akár heteket is rászánnak, mások türelmetlenebbek és pár óra alatt szeretnék megélni azt a bizonyos dolgot.

Mi is ez? Ez nem más, mint mikor az úszónk elmerül, a karikánk megemelkedik, a spiccünk behajlik, vagy éppen az elektromos kapásjelzőnk oly szép hangja áttöri a csendet, azaz a kapás pillanata. Ez talán a horgászat legszebb momentumainak egyike. Ilyenkor a horgászon egy leírhatatlan érzés lesz úrrá, mert részben elérte célját, ellenfelének érdeklődését sikerült felkeltenie és ha elég ügyes meg is küzdhet vele. De a kapás pillanatában még csak reménykedik, talán nem is sejti, hogy akár élete legnagyobb hala is lehet a horog másik végén.

A cikk címének és a fentebbi gondolatoknak egy április 1-én spontán egyéjszakás horgászat adta az ihletet. Állandó horgász társam hívott fel azzal az ötlettel nincs e kedvem elkísérni az éjszakai harcsahorgászatára. Jellemző rám, hogy horgászatra nem tudok nemet mondani, így gyorsan meg is beszéltük a koradélutáni indulást.

Kiérkezésünkkor még csodás idő fogadott minket

A felszerelésem nem éppen harcsa kompatibilis, így én úgy döntöttem míg Harri a harcsákat üldözi én megpróbálok a tó pontyai közül elcsípni párat. Az egy éjszakára tervezett horgászatot egy általunk eddig nem ismert, Miskolc közeli 100 hektáros bányatóra terveztük és mivel hírtelen jött az ötlet nem igazán voltam felkészülve sem. Munka után hazaérve gyorsan összepakoltam a felszerelésem és némi magmix elkészítését követően autóba pattantunk a tónak véve az irányt.

Megérkezve április elejéhez képest meglepően kellemes idő fogadott minket, a kipakolás sátorállítás és a botok előkészítése során még vígan pólóban végeztük az ilyenkor szokásos rutin faladatainkat. Ekkor még nem tudtuk az időjárás igencsak megviccel még minket a nap folyamán.

Marker úszóval a parttól körülbelül 90m es távolságban találtam egy ígéretesnek mondható törést, amelyre a délután összeállított vegyes magmixből spomb segítségével jutattam be egy kisebb mennyiséget. Kora tavasz lévén nem akartam túl nagy mennyiséget bejuttatni és mivel az idő is gyorsan elszaladt úgy döntöttem mindkét botomat erre az etetésre helyezem el. Egyiket az etetés közepére, a másikat a szélére vetettem be.

Mire minden a helyére került már sötétedett, valamint az időjárás is úgy gondolta itt az ideje megviccelnie minket. Egyik percről a másikra viharos szél támadt felkorbácsolva az addig nyugodt víztükröt, a hőmérséklet pedig rohamosan csökkeni kezdett. Este 10 óra magasságába egy tőlem szokatlan mondat hagyta el a számat, azaz menjünk aludni, mert nem lesz itt már semmi. Lehet az egész heti megfeszített munkatempó és a kellemetlen időjárás mondatta ezt velem, de akkor a reménytelenség lett teljesen úrrá rajtam.

Estére egyre barátságtalanabb lett az idő

Ekkor hangzott el viszont az a bizonyos mondat horgásztársamtól, aki próbált kicsit lelkesíteni, hogy ,,Nem kell annak csak egy pillanat". A történethez hozzá tartozik, hogy ez egy közös barátunk nagypapájának volt szava járása. Akkor az én lelkiállapotomon nem igazán segített, még az a szíverősítő sem, amit annak érdekében hajtottam le, hátha felmelegít.

Éjfél előtt nem sokkal nyugovóra is tértünk, jó érzés volt végre szélcsendes helyre húzódni és belebújni a hálózsákba. Lefekvéskor egy utolsó utáni esélyt még adva magamnak, elhatároztam reggel 6- kor felkelek, pár spombot bejutattok, és majd meglátom mi sül ki a dologból. Az éjszaka csendesen telt, sem a harcsák sem a pontyok nem voltak étvágyuknál, cserébe annál hidegebbre fordult a sátorban is a levegő, hiába a meleg öltözet csontig hatolt a hideg. Reggel 6 órakor fáradtan és átfagyva ébredtem, nem volt se erőm se kedvem kimászni a sátorból, így fél fordulattal kinyomva az ébresztőt aludtam tovább, mit sem törődve azzal mit terveztem el előző éjszaka.

Közel fél óra elteltével a kapásjelzőm éles sípolására riadtam fel, eljött az a bizonyos pillanat. Felkaptam a bakancsomat és már kint is voltam a sátorból felvéve a hallal a kontraktust. Ellenfelem az első perctől éreztette velem nem fogja könnyen adni magát és erőteljes kirohanásokat produkált. Ekkor már éreztem egy szebb példánnyal lehet dolgom, fárasztás közben végig azon aggódtam ne szedje össze barátom harcsás bójáját, amit folyamatosan célba vett. 15 perc élvezetes fárasztást követően egy gyönyörű és egészséges 9kg- os bánya tavi töves feküdt előttem a matracon, örömöm határtalan volt. Gyors fényképezést követően visszaengedtem éltető elemébe, majd még pár percig figyeltem ahogy komótosan tovaúszott.

Gyönyörű bánya tavi töves

Köszönöm az élményt

Az adrenalin szintem csökkenése után éreztem, ismét fázom. Szétnézve magam körül ekkor vettem csak észre elég komoly fagy volt az éjszaka. Fel is raktam egy kávét főzni, amit kortyolgatva kezdtem újra felmelegedni és átgondolni a történteket. Tegnap este még teljesen hitetlen voltam és nem gondoltam volna, hogy akár kapásig is eljutok, erre most itt ülök egy bögre kávéval a kezemben teljesen elégedetten minden gondomat feledve. Mi lett volna ha 6- kor kijövök és pont kiveszem a botjaimat? Szerencsére nem így alakult, hanem egy újabb életre szóló élménnyel gazdagodtam.

Nekem ez a horgászat volt, ami bebizonyította, sosem szabad feladni. Sokan mondhatják, ugyan már ilyen rövid idő alatt, mit is várt és egy ekkora ponty nem éppen kapitális, de mindenkivel előfordulhat, hogy mély pontra kerül. De, ha így alakul gondoljatok mindig arra,

Nem kell annak csak egy pillanat!

Utoljára megtekintett
Fogyasztóbarát webáruház

Pecacenter.hu, ha számít a jó ár! - Horgász Webáruház

Magyarországon sok horgász webáruház van, de kevésnél van ennyi akció, kedvezmény és ekkora elköteleződés a vásárlók felé. Minden nap azon dolgozunk, hogy látogatóink minél több horgász illetve kemping felszerelést és kiegészítőt találjanak webáruházunkban, pontos leírással és elérhetőséggel. A Budapesten és Dunakeszin lakóknak lehetősége van személyes átvételre is, előzetes egyeztetés után.

Oldaltérkép
  • Kezdőlap
  • Termékek
  • Cikkek
  • Versenyek
  • ÁSZF
  • Kapcsolat
  • Bejelentkezés
  • Regisztráció
  • Kapcsolat
    Greksza László
    2120, Dunakeszi, Barátság útja 13.
    info@pecacenter.hu
    06308266927
    Hírlevél
    aluflokk.jpg
    aniversum fishing baits.jpg
    arno.jpg
    bag em.jpg
    balaton baits.jpg
    balzer.jpg
    banax.jpg
    bark.jpg
    benzar.jpg
    big.jpg
    carp academy.jpg
    carp expert.jpg
    carp pro.jpg
    carp system.jpg
    carp zoom.jpg
    carp_academy.jpg
    catgear.jpg
    cormoran.jpg
    cralusso.jpg
    czero fishing team.jpg
    d.a.m.jpg
    daiwa.jpg
    deaky.jpg
    delphin.jpg
    demon.jpg
    dragon.jpg
    drennan.jpg
    eagle claw.jpg
    eiger.jpg
    energofish.jpg
    energoteam.jpg
    esp.jpg
    eurocarp.jpg
    eurostar.jpg
    exner.jpg
    extra carp.jpg
    feedermania.jpg
    fin.jpg
    finn.jpg
    fladen.jpg
    fox.jpg
    foxout.jpg
    gamakatsu.jpg
    guru.jpg
    haldorado.jpg
    hansen.jpg
    hayabusa.jpg
    hester.jpg
    hori-ker.jpg
    imax.jpg
    imperial_baits.jpg
    k-karp.jpg
    kamasaki.jpg
    kenart.jpg
    koos.jpg
    korda.jpg
    kryston.jpg
    l&k.jpg
    lineaeffe.jpg
    loomis and franklin.jpg
    mactronic.jpg
    madcat.jpg
    manyfik.jpg
    marukyu.jpg
    maruto.jpg
    meiho.jpg
    mistral.jpg
    mivardi.jpg
    momoi.jpg
    mustad.jpg
    nevis.jpg
    okuma.jpg
    oreel.jpg
    pallatrax.jpg
    pb_products.jpg
    penn.jpg
    preston.jpg
    prologic.jpg
    rapture.jpg
    rod_hutchinson.jpg
    ronthomson.jpg
    ryobi.jpg
    salmo.jpg
    savage.jpg
    sbs.jpg
    scierra.jpg
    sema.jpg
    shimano.jpg
    silstar.jpg
    sonik.jpg
    spinwal.jpg
    spro.jpg
    steg_product.jpg
    taska.jpg
    tf_gear.jpg
    the_one.jpg
    tica.jpg
    top_mix.jpg
    trabucco.jpg
    van den eynde.jpg
    zadravec.jpg
    Készítette: Sugar 2019 / Fish-Fanatic Kft - Minden jog fentartva! - Email: info.sugarweb@gmail.com